fun facts

Amíg nincs időm hosszabban írni, kis viccesek innen.

Sajnos ezt sem tudtam még lefényképezni, de ténynek sem utolsó: itt a gender finomhangolással nem lacafacáznak, külön van kisfiú (kék) és kislány (rózsaszín) kindertojás.

Korábban is hallottam, csak mikor otthon halkan mondtam, nem hitték el nekem, hogy itt kötelező szavazni. Szabad választások vannak, több párt, lehet üreset is szavazni, de kötelező elmenni. Aki nem megy és nem tudja a távollétet igazolni, attól megvonják a kilépés lehetőségét az országból (nem kap útlevelet), nem pályázhat állami (közalkalmazott, -tisztviselő, régiós és szövetségi szintű) állásokra (ami mindenkinek az álma, jól fizet, iszonyú nehéz kirúgni bárkit). (innen üzenem I.A. közéleti személyiség - fővezérnek, hogy nekem általában igazam van)

Még társadalom: a kormánynak naponta van egy órás műsora, a voz do Brasil (Brazília hangja), amit minden csatorna kötelezően ad ebben az idősávban.

Antrófact (hiedelmek): a brazil nők nem szokják a bugyijaikat mosógépben mosni, inkább a zuhanyzóban, fürdés közben kimossák azt is. Az eddigi magyarázat az, hogy nem szeretik, ha mások hozzányúlnak ehhez az intim ruhadarabhoz (mert ugye a brazil nőknek van bejárónőjük, aki a mosást berakja), de itt még nem teljes a kép szerintem.

Egy kis utca: a házszámozás rendszerének megfejtése családonként eltérő. Van, aki szerint van páros-páratlan oldal (ez nagyrészt van, de nem mindig), mások szerint párhuzamos rendszerek vannak, a legrégebbi sorszámozástól kezdve a páros páratlan és az alap brazil káosz keveredése, megint mások szerint méterenkénti számozás van, ezért következhet a 64 után rögtön a 88. Én iszonyúan igyekszem, de még nem találtam meg a rendszert. A megfejtés talán a csomópontokban való gondolkodás, mert a házaknak a számok mellett legtöbbször nevük is van, lehet, hogy ez a fontosabb infó a helyieknek. Csakhát ugye odatalálni valahova nem csak a házszámok randomitása miatt teljesen esélytelen, az is nehezít, hogy az utcanevek sarkonként vannak csak kiírva, ha egyáltalán, kisebb utcáknál az sem nagyon. A favelláról nyilván nem is beszélek (kb. hetente rajzolnak új térképet a szocmunkások), illetve majd külön.

Autók a tenger felé: hetek óta figyelem, hogy az óriási lépcsős, magasított, menő autók rengetegében mennyi bogárhátú tűnik fel kontrasztként. Más régi autót nem látni, ebből viszont nagyon sokat, favellán innen és túl. A megfejtés az egyik barátom szerint, hogy egyrészt ez az egyetlen olcsó kocsi, illetve pár éve a pénzes férjek is elkezdték ezt a típusú kocsit venni a féltett feleségeiknek, hogy ne rabolják el/ki őket. Ez magyarázza a sötétített üveges bogarakat, amin az elején meglepődtem. Itt egyébként mindenki sötétíti az üveget biztonsági okok miatt, ha nem látják, hogy hányan ülnek bent, kevésbé támadják meg a kocsit. Este egyénként nem kötelező, sőt ajánlott nem megállni a piros lámpánál, szintén hasonló okból.

A végére meg a legviccesebb egyház hirdetés, amivel eddig találkoztam: vintage 180 keresztény egyház

"egy kortárs egyház, ami az ótestamentumot tanítja"

pampák forradalmi népe

(ezzel már tartozom rég)

Itt, Brazília legdélibb részén, Rio Grande do Sul régióban élnek a gauchok (gaúsó). Bőrszíntől függetlenül tartoznak ide emberek, az önbevallást tekintve az egyik, magát egy favellából jó állásba felküzdő fekete ismerősömtől kezdve a német nevű anyukámig mondja magát gauchonak büszkén bárki itteni. A prototípus a cowboyszerű, nyáját, csordáját egyedül terelő lovas, bőrcsizmában, pochóban, otthon várja, ha várja a nő, akinek a tradicionális viselete a váratlan utazás - farm ahol élünk szocializációs tényezők által kijelölt tengelyen mozog.

népviselet akcióban az első gaucho kulturális centrumban (ctg 35)

A gauchók saját bevallásuk szerint vendégszerető, nyílt szívű, munkaszerető emberek (itt mindig hozzáteszik, hogy ezt a területet ugye portugálok, németek, olaszok és azori szigetekiek gyarmatosították, ahol más a munkakultúra), szemben mondjuk az észak-brazilokkal (a jobbindulatúak itt hozzáteszik, hogy az ottani klíma azért nem segíti a protestáns etika megvalósítását, iszonyú meleg van, nyilván senki nem motivált a munkára). A karakterjegyek egyike a veszekedés is, a piacon egy tábla hirdette legutóbb, hogy amíg valaki veszekszik, addig biztosan életben van.
A chimarrão és a húsevés a kultúra integráns részei, ahogy a forradalmi tudat is. A gauchók büszkék rá, hogy háborúztak Brazília ellen. A végkimenetelről eltérőek az interpretációk - a gauchók szerint nyertek, mások szerint nem, mindenesetre ugyan nem szakadtak el Brazíliától, de az erős önérzet megmaradt, minden évben megemlékeznek a függetlenségi háborúról, ami Brazília függetlenségének napja után van két héttel. Egészen szívet melengető a petőfiszavaláshoz szokott lelkemnek, hogy itt nem fordulnak nosztalgikusan a múltba a megemlékezésnél, nem játsszák újra a történteket, ehelyett mindig aktuális történéseket dolgoznak fel. A dráma csoporttal készülünk a függetlenség napjára, a mini előadásban szerepelnek vandálok, orvosok, tanárok, van utalás az aktuális társadalmi problémákra és a demonstráció hullámra is, ami a gauchók szerint szintén a régióból, konkrétan Porto Alegréből indult ki, innen terjedt tovább a többi városra. 

chimarrão (mate) az irodában. a favellától a az iskoláig, az étteremtől az utcáig mindenhol mindenki issza, hétvégenként meleg vizes termosszal és ilyen pohárral ülnek ki az emberek a zöldbe, a házunkhoz közeli parkban van meleg víz automata is

első hónap - számvetés

már...

- egy csomó mindent megértek, amikor hozzám beszélnek
- volt egy pár olyan pillanat a munkában, amikor hasznosnak éreztem magam
- már vannak emberek a favellában, akikkel beszélgetek, és már nem félek bemenni a negyedbe
- vannak olyan helyek, ahova egyedül is odatalálok tömegközlekedéssel és nem az otthon-munkahely tengelyen fekszenek
- van engedélyem (vízum, véglegesítve), hogy akár egy évig ittmaradjak
- megnéztem egy csomó részt az aktuális szappanoperákból, ittam egy csomó matét (chimarrão), ettem rengeteg húst a vasárnapi sütögetéseken  (churrasco) - ezek miatt már egy fél állampolgárság járna
- ettem egy csomó pão de queijot, de még nem eleget
- látom, hogy itt a caipirinha teljesen mást jelent, mint Lisszabonban
- egész jól bírom az itteniek polikrón videlkedését - a brazil anyukám egyszerre vezet, keres valamilyen infót a neten, ami nem várhat és tart nekem városbemutatást
- beilleszkedtem egy családba (ahonnan most el kell menni, de akkor is)

kilátások

Ma a hiphop órán készültünk a pénteki békemenetre (caminhada do paz), a gyerekekkel rigmusokat találtunk ki, galambot meg békejelet festettünk lepedőkre, közben ment a duma is. Van kb. három-öt kérdés, amit a gyerekek naponta három-ötször feltesznek: a honnan jöttél/te is német vagy, mi is a neved - általában ez az első kettő, aztán jön a hány éves, ennek függvényében pedig vagy az értetlenség (ilyen öreg, mit keres itt/merengés az élet folyásán), vagy az és van-e gyereked. Ma nagyjából ebben a sorrendben játszottam le két fiúval az első három kérdést, majd a váratlan folytatás: az anyukám is huszonkilenc éves (egyik gyerek), az enyém is (a másik). És ti hány évesek vagytok, kérdezem én, tizenkettő, mondják ők. Tisztában vagyok sok idevonatkozó szociológiai elmélettel, láttam már közelről tizenéves terhes lányt, többet is, de valahogy most szíven ütött a tény, hogy lehetne akár egy tizenkét éves gyerekem, ha abban a favellában élnék, ahol dolgozom. Favella nélkül is lehetne, persze.
Ha a fogadó családom gyereke lennék, akkor még nem lenne gyerekem, valószínűleg jogász lennék (minden gyerek jogot végzett a családból), már lett volna pár plasztikai műtétem (a koordinátorom nem ismer olyan harminc fölötti nőt, akinek ne lett volna), fogszabályzóm talán még mindig lenne (itt ezt imádják, mindenkinek van, negyven fölött is), saját lakásom a saját pénzemből (ez nem biztos, de az itteni anyukámnak ilyenkor már volt), és már párszor kötöttem volna élettársi szerződést (itt nem házasodnak feltétlenül, de ezt csinálják hosszabb kapcsolatoknál).
A favella kilátásait még nem látom a tizenkét éves gyereken túl, de holnap elvileg megyünk családot látogatni a szocmunkással, majd mesélek.

utcaképek

Az elején minden szöveghez akartam képet társítani. Most, hogy nem sikerült, igyekszem pótolni a vizuál részt, minimál kommentárral.

porto alegrében állítólag minden lakosra jut több mint egy fa fejenként, a parkokat nem számítva

nem csak sok a fa, de ilyen szép nagyok, mindig várom, hogy tarzan megérkezzen valamelyik indán, de még várat magára

top reklám, sok ember kiabál az utcán ezzel a táblával (fullaudiovizuál): aranyat és hajat veszek, piercing, tetoválás - ezt gondolom adják (cserébe)

ez a két típus váltakozik a városban, a koloniális (lehet, hogy ez a szó magyarul nem létezik) egy-két emeletes házak megbújva a tizen-huszonemeletesek közt. meg a híres óriáspálmák. ez egyébként a városháza, a piac mellett közvetlenül

brazíliaváros állítólag teljesen tudatosan lett úgy kialakítva, hogy az ember semminek érezze magát, elhanyagolható részletnek a világban a monumentális épületek közt. porto alegréből sem hiányzik ez a hatás

itt a biztonsági őrnek pódiuma van

akinek nincs lova, ilyen kocsival gyűjti az újrahasznosítandót (vagy bevásárlókocsival). itt a bácsi egy koncertet hallgat éppen, háttérben a mercado público, a központi piac

ez egy templom. nagyon sok ilyen garázsszerű van, főleg a külvárosban. közben érdemes figyelmet szentelni a vezetékhálózatnak is

indián árusok a piacon. ők jól beszéltek portugálul, de sokan csak a saját nyelvüket beszélik (állítólag). a felnőttek általában árulnak az utcán (ez itt éppen legális, de általában nem ez a helyzet), vagy a gyerekek kéregetnek.

erről és a hasonlókról még úgyis kell külön írni. addig ízelítőnek

guaíba folyó/tó (felváltva használják a megnevezést) este.
itt valahogy szélesebb a horizont.

brazil lélek

Egy átlagos pénteki munkanapnak indult. Amikor beértem, feltűnő nyugalom volt az udvaron, gyerekek sehol, kiderült, hogy továbbképzési nap van, délelőtt előadások, délután workshopok a régióban dolgozó szociális szakembereknek (tanárok, szocmunkások, stb.). Aztán egyszer csak egy körben találtam magam ahol energiát adtunk egymásnak (zenével és dülöngéléssel súlyosbítva), elmondták, hogy a közösségi terápiához nem kell sok minden, csak szeretet (a családterapeuta és az akadémikus énem rögtön fészkelődni kezdett), majd együtt köszöntöttük tapsolva és énekelve azokat a csoporttagokat, akiknek a hónapban van a szülinapjuk (parabéns cigano, azaz cigány köszöntés az aktus elnevezése). Nem tartom magam nagyon cinikusnak, de ezen a ponton nehezen tudtam lenyomni a röhögést. Aztán körülnéztem, és az egyébként szintén nem nagyon elszállt kollégáim arcán valami megnyugtató belefeledkezés volt. Ettől megnyugodtam. Itt mintha mindenkiben lenne egy kis paulocoelho, de annyira jól áll nekik, olyan természetes, annyira szerethetőek ezzel együtt, vagy pont emiatt, hogy a végén már én is lelkesen kapcsolódtam bele az indián körbe és ölelgettem végig mindenkit, aki szembejött.

Hangsúly a hátsón

K.J. kollegina moleskinjének margójára

Brazíliában a nőknél fenékkultusz van. A brazil nők fenekének kultusza van. Itt kultusz van a fenék körül, ez biztosan állítható. Nem az európai minél-kisebb-annál-jobb az irány, hanem a nagyobb, de mindenekelőtt láthatóbb. Emiatt minden lány, hölgy és nő cicanadrágban jár, a tízenéves kislány és a negyvenes anyukája is.  Ez a vonulat meghatározza a farmerpiacot, ami aztán kihat az én életemre is. Nem hoztam elég meleg ruhát - valahogy nehéz volt fejben egyeztetni a pálmafákat meg a telet, illetve itt a páratartalom miatt a hideg valahogy gonoszabb, mint Pesten, hiába van tizenpár fok. A boltokban sokféle farmer volt, mindegyik sztreccs, a skinny-től a cigarettán át a superskinny-ig. A boyfriend típusú farmeren sokáig mosolyogtam. A legviccesebb azért mégis a pushup típusú farmer megtalálása volt, itt minden trükkre fény derült. Láttam olyan modellt is, amiben betét volt a fenékrészen, mint egy becsületes pushup melltartóban.

A textil - mellett a szórakoztatóipar is benne van a kultusz bizniszben (valószínűleg sok színtérrel együtt, amit még nem látok át). Van egy jelenség – zenei irányzat, táncstílus vagy valami teljesen más – amit funknak hívnak (ejts: fánki). Három alfaja létezik: a dallamosat adják a rádiók is, a másik kettő már nem annyira szalonképes, a sao paoloi típusúban inkább a pénzről szólnak a szövegek, a rióiban pedig a putaria témájában mozognak (kavarás, káosz, nyomulás a lehetséges fordítás), így tanították legalábbis az itteni zenében jártasak.

Az első kategóriába tartozik a következő klip, a másik két kategória koncert videói inkább egy széleskörű orgiához hasonlítanak, egészen megdöbbentőek, tényleg. Ebben a műfajban született a quadradinho nevű mozdulatsor is, ami a videón látszik. Itt szeretném jelezni, hogy szerintem azok az izomcsoportok, amik ehhez a mozgáshoz szükségesek, egy normális ember testén nincsenek.

Negyed először

Megpróbáltam információkat szerezni a negyedről, ahol dolgozom. A munkahelyen nem nagyon mondanak sokat, amit sikerült kiszedni a kollégákból, hogy a lakók nagyon szegények, de a negyed nem annyira veszélyes, mint mások, drogkereskedelem azért itt is folyik, de nem azon a részen, hol a szociális centrum van. A lakókkal még nem szoros a viszony, tőlük még nem nagyon merek kérdezni, van viszont egy egyesülete a negyednek, oda besétáltam. A munkatársak kedvesek voltak és zavartak, inkább tovább adtak az egyesület vezetőjének, aki meghallgatta a kérdéseimet, majd egy huszárvágással az egyesület tevékenységeiről áttért a saját fia rap sikereire, ezt sokáig részletezte, fotókat és videókat is mutatott. Nagyon kedves volt, a délutáni rádióműsorba is meginvitált szerepelni.  két hete a családommal voltunk egy ismerős könyvbemutatóján egy közeli kisvárosban, ahol  nem tudtam elmenekülni a rádióinterjú felkérés elől – mint a legmesszebbről érkező vendég – de egyenlőre havonta csak egy szereplést vállalok… )

Maradnak a lakók.

lovak, helymeghatározás

Lovak a nagyváros közepén – a látvány, amivel nem tudok megunni, mióta megérkeztem. Porto Alegre kb. akkora, mint Budapest (másfél millió lakos), Rio Grande do Sul régió fővárosa, ezzel együtt még a belváros utcáin is felhangzik néha patadobogás – amikor először hallottam, egy szobában ültem, egy ideig nem is értettem, hogy mi történik. A legtöbb lóhoz lovaskocsi is tartozik, az itteni lomizók krémje jár ilyennel szemetet gyűjteni, a szegényebbek/fiatalabbak maguk húzzák a kocsit vagy egy hatalmas zsákban cipelik a zsákmányt. Amíg a buszmegállóból beérek a munkahelyre, a negyedben általában 3-4 lovaskocsi jön szembe, és ugyanennyi állat legelészik az út szélén.

Rájöttem, hogy ez a modern gyűjtögetés - a szemét, a vadászat meg a lopás, rablás, betörés lehetne ezen az analógián, de ezt már biztos megírta más okosabban.

A kép a negyedben készült, egy elektronikai cikkeket áruló bolt előtt, a fotóalanyok iszonyú boldogok lettek és nagyon zavarba is jöttek, mikor megkérdeztem, hogy lefényképezhetem-e őket. Valószínűleg nem sűrűn modellkednek, a heves ellenállás helyett, amire számítottam ez kedves meglepetés volt.

Rendőrök is járnak lóval, meg pár nagyja egy úr végigoldalazott az utcán a lovával, ezt még nem tudtam kategorizálni. 

kénköves közlekedés

Gimnázium alatt azt gondoltam, hogy a pokol egy szűk, sötét hely, ami függvénytáblázatokkal van kitapétázva és folyamatosan trigonometria feladatokat kell megoldani benne. Az egyetemen egy ideig azt hittem, hogy a pokol legjobban a latin záróvizsgára hasonlít, csak ott még preparált szótár sincs. Aztán évekig biztos voltam benne, hogy a pokolban európai uniós projektek költségvetését kell tervezni és utánkövetni számtalan excel táblán. De ma világossá vált, hogy a pokol valószínűleg legjobban egy brazil buszmegállóra hasonlít. Hideg reggel, szitáló eső, menetrend valószínűleg sosem létezett, a buszok teljesen random tűnnek fel, nem is kevés, némelyikből kettő is elmegy mire az enyém feltűnik a láthatáron, majd kb. harminc méterrel a megálló előtt elkezdi azt az ívet, aminek a közepére nagyjából velem egy vonalba ér, két sávval beljebb mint a megálló, ahol állok. Hiába az integetés, hiába bármi. Marad a reménytelenség biztos tudata az időben munkábaéréssel kapcsolatosan és még fél óra várakozás.

A busz egyébként vicces hely, a vezető általában már a megálló előtt kinyitja az ajtót, és úgy indul, hogy még nincs becsukva. A jegyárus az ajtó mellett ül, igazából ő az agy, ő igazít útba, jelez minden megállónál, hogy mikor lehet továbbmenni, ő kezeli a kaput is. A gyerekek sokszor átbújnak a forgóajtó alatt, egy ideig azt gondoltam, hogy ez a gyerekjegy, addig mehetnek ingyen, míg átférnek, aztán láttam egy gyereket „bérlettel” átmenni (bérlet nincs, csak egy kártyára lehet pénzt tenni, így nem kell minden alkalommal fizetni, csak lehúzza az összeget egy gép).

A rendes buszon kívül van még egy kisbuszos alternatíva is általában, amit bárhol le lehet inteni az útvonalán, a jegy rá majdnem a rendes buszjegy duplája, és ha megteltek az ülőhelyek, nem lehet rá felszállni. A családom, legalábbis az anyukám inkább ezt használja, ha buszozni kell. Akinek van pénze, az inkább kocsit vesz. Biciklist láttam már, de it inkább extrém sport tekerni, mint közlekedési alternatíva.

felsőközép

Szokványos vasárnapnak indult. Pár órás délelőtti csevej reggeli címén, rossz idő, jó idő. Aztán az apuka elment meccset nézni, a kisfiút lepasszoltuk egy haverjához, engem meg az anyuka elvitt ismerkedni a várossal és az élettel. Először elmentünk a közeli golfklubba, ahova a gyerek egy rövid ideig járt, hatalmas fák és terek, meg az angol királynő brazil barátnői az angol bárban (mindenki elegáns, mind gyönyörű, mindenki hetven feletti). Ezután a város déli részét néztük meg, ahol a mostani brazil elnöknőnek is van háza, ahova majd megtér a politikai szolgálatok után, találkoztunk az anyuka legidősebb testvérével, akinek a fia a junior vitorlás világbajnokságon Barcelonában második helyezett lett egy hete. Ezen az alapon meglátogattuk a vitorlás klubbot, ebédeltünk, körbesétáltunk, majd egy pár órát ültünk a napon és ittuk a matét, ahogy azt hétvégenként csinálni kell.

Szociotrip az élet.

four seasons in one day

Már a második héten elkezdtem a hullámvasutazást, bár (még) nem lelkileg, csak testben: torokfájás, gyengeség, ilyenek. Interkulturálisan képzett szakemberként tudom, hogy ez alapvetően az új környezethez való hozzászokás része, emellett azért rést ütött a pajzson, hogy hol 12 fok van, hol 28.