Tudom én, hogy nálunk is volt jobbágyság, különböző elnyomások meg most aktuálisan is vannak nagy társadalmi különbségek, de azt hiszem, Brazíliában a rabszolgaságnak máig érezhető nyomai vannak.
Vannak ezek a félpontos helyzetek, amikor csak enyhén vagyok zavarban és/vagy érzem magam kényelmetlenül a hierarchikus különbségek, a másik fél kiszolgáltatottsága miatt (persze lehet, hogy csak az érzékenységem túlzott), meg vannak a konkrét durvulások, ami már egész pontot ér.
Az egyik félpontos helyszín a ruhabolt. Nekem alapjáraton is van egy gyengülő, mára már megdolgozott eladófóbiám, aminek nem tesz jót a trópusi klíma. Itt legalább kétszer annyi eladó áll rendelkezésre, mint amennyire szükség van, nem lehet elkerülni a kontaktust, mindenképpen odajön valaki, hogy már van-e saját eladóm, nincs, akkor ha bármire szükségem van, hívjam őt, és mondja a saját nevét . Mindenképpen odajön, még egy nevet is meg kéne jegyeznem, persze elfelejtem, zavarba jövök, elmenekülök. Másik félpontos az utcaőrzés. Vannak emberek, akik egy nagyobb kereszteződésben állnak egész nap, van kis házuk (vagy nincs), a környéken lakók dobják össze a fizetésüket, cserébe ők vigyázzák a biztonságot, útbaigazítanak, segítenek parkolni, füttyjeleket adnak le, ha jön valaki.
Ami már a félpontoson felül van: az élelmiszerboltokban a bezacskózó emberek. A kasszánál állnak, különválogatják kategóriák szerint a vásároltakat, zacskóznak, a vásárló kezébe adják a zacskókat vagy segítenek bepakolni a kocsiba. Két vásárló közt ugrásra készen állnak a közelben. Nem nagyon beszélnek.
A takarítónő/bejárónő/házvezetőnő foglalkoztatása itt mindennapi, mindenkinek van háztartási alkalmazottja, azt hiszem a középosztálybeli státuszszimbólumokhoz tartozik ez is. Az első családnál a bébiszitter volt a mindenes, ott is lakott a családdal. A lány egyébként harminc pár éves, főiskolát végzett, fehér. Először akkor jöttem zavarba, mikor étkezés után el akartam mosogatni, és mondták, hogy hagyjam nyugodtan. Aztán leültünk beszélgetni a háziakkal és a mosogatnivaló eltűnt. Néha az anyuka is mosogatott, a logikát az együttélés 5 hete alatt nem tudtam megfejteni, meg az ellentmondástól sem sikerült megszabadulni, hogy ha nem mosogatok el, akkor dolgoztatok valakit, ha elmosogatok, akkor elveszem/nem tartom kielégítőnek a munkáját. A házban egyébként kétféle lift volt, megnevezései: social, servico. Kicsit ez is gyanús volt, bár a háziak úgy magyarázták, hogy a socialt használja mindenki alapjáraton, a servicoba meg ha mondjuk szállítani kell valamit, és persze lehet véletlen is, hogy mikor először mentünk valahova nagycsaládosan, a bébiszitter a servico típusút hívta (egyébként vegyesen használtuk mindkettőt). A ház az elmúlt 5 évben épült valamikor, tehát már jóval a rabszolga felszabadítás után (egész Brazíliára vonatkozóan 1888-ban hoztak törvényt, Porto Alegrében már 1884-ban megtörtént).
A minap voltam a fogadócsaláddal egy tévéstúdióban (kicsi, regionális tévé, stúdión, irodán és várószobán kívül nincs is más ott), a műsor műfaja talk show, a család a cíber bullying témában újságíró szakértőként volt meghívva. A setting brazilos, van egy mentalista, egy újságalapító fiatal újságíró, egy angoltanár, aki tanít a műsorban (meg reklámozza a nyelviskoláját), egy pezsgő- borszakértő, egy sámán és a Család, mint újságíró-szakértő. Mindenki fizet a részvételért (a családot kivéve, illetve ő nem pénzzel, hanem kapcsolati tőkével honorál), nyilvánvalóan a reklám, a képernyőn való megjelenés a fő cél. Ami a rabszolgasághoz köti az egészet, az a műsorvezető asszisztense, illetve az ő szerepe. Ő a mindenes, aki a kellékeket hordja, be- és kirohan készségesen, rabszolgává akkor válik, amikor a műsorvezető, mint jó gazda az ugráltatás mellett folyamatosan hecceli, szidja, erőszakos vele, ő pedig maximum sír (vagyis sírást imitál), vagy elfut a képernyőről.
Az egyértelmű rabszolgák a szemétgyűjtők, catadorok. Egész nap az utcán vannak, bemásznak a konténerekbe, az ott találtakat felpakolják a lovaskocsira vagy a saját erővel húzott kiskocsira, a végén meg borzalmasan kevés pénzért eladják a szétválogatott cuccot egy szemét dílernek, aki továbbadja, gondolom már jobb pénzért, hogy aztán a nagykereskedő jóljárjon, állítólag nagy pénz van a szemétben, Brazília nagy újrahasznosító. Kicsit elgondolkoztam, hogy otthon a guberálás nem ugyanezen ok miatt lett-e betiltva...
Régebben beszélgettem egy nővel itt, aki a rabszolga felszabadítás kapcsán javasolta, hogy nézzem meg az Isaurát, film is, sorozat is, szépen bemutatja ezt az egész helyzetet.Felvilágosítottam, hogy az Isaura gyakorlatilag majdnem annyira magyar kultúrkincs, mint amennyire brazil, lévén az első rendes sorozat/szappanopera, ami otthon ment. A kiszabadítási expedíció szervezést csak magamban tettem hozzá.
