rizs, bab, rizs, bab

Az itteniek sok mindent vesznek lazábban, mint mások:  megbeszélt időre odaérni még nem láttam senkit, puszival mutatkozik be mindenki, a boltban talált régi ismerőstől kezdve az ismeretlen ügyvédig az ügyvédi irodában. Vannak viszont területek, ahol erősek a szabályok, nincs vicc, ilyen az étkezés,az ebéd leginkább, reggelire és vacsorára sok minden előfordulhat. Egy rendes brazil ebédnél mindig van rizs és bab (nagyjából főzelék formában), mellé adnak valamilyen darafélét, amit még nem értek teljesen, van nyers zöldség (saláta és paradicsom általában), mellette párolt vagy főtt zöldség, hús, az étkezés végén gyümölcs. Ennél többféle dolog lehetséges, kevesebb nem. Tegnap manióka is volt, elsőre egy pillanatra megdobban az antropológus szív azért.

kerítés, kamera

Az első napokban sokat kellett bankba, postára, rendőrségre menni a papírok miatt. Egy kezdő beilleszkedőnek nem annyira megnyugtató, mikor a bejáratnál minden vas tárgyat ki kell venni a táskából, beadni egy kis ablakon a rendőrnek/biztonsági őrnek (aki persze állig géppisztolyban van), aztán a biztonsági kapu után újra eltenni. A házak erődszerűek, a kerítések magasak, a végén hegyes dárdafejekkel, sokszor szögesdrót is fölötte, vagy a kecmec helyett egyszerűen áramot vezetnek bele, és ha már ott van, akkor rákötnek egy-két kamerát is.

A mi házunk tizensok emeletes, egy nagyobb együttes része, portásokkal (akik nem látszanak), a gyalogos bejutás ujjlenyomattal megy, zsilipelősen (két kapu egymás után), kocsival ugyanígy két rácsos kapu, középen le kell kapcsolni a reflektort, hogy látsszon a rendszám, felkapcsolni a benti lámpát (hogy látsszon a pisztoly a fejhez tartva, ha ez éppen a helyzet).

A favellában, ahol dolgozom, nincs nagyon kerítés, mármint az élesek is ritkák, inkább határjelzésre van, ha van. Ott nyílván nem ezen múlik, hogy kinek mije van vagy nincs.

a középsőben lakunk

negyed külső része

munkahelyhez közel

Olho Grande

Van itt egy dolog, amiben sokat hisznek, a Nagy Szem (Olho Grande). Nincs köze Allah vagy bármilyen más természetfeletti szeméhez, de van benne mágia. Ha valaki valami olyat tesz, vesz, vagy csak történik vele, amire mások elkerekítik a szemüket irigységükben (Európában inkább összehúzzuk ilyenkor a szemünket, de képzeljünk el egy meglepődött arcot, meglesz a képrészlet a szemmel), akkor valami szerencsétlenség fog történni a az adott emberrel. Ha vett egy új autót - baleset, ha elutazott valami jó helyre - na akkor nem kap vízumot hónapokig, elküldik a külügyminisztériumtól a közjegyzői kamaráig, lehúznak róla minden bőrt és pénzt, amit lehet (igazából csak kompetencia fejlesztés ez is, brazilosan). Aztán, mikor már a szerencsétlen azt gondolja, hogy kilépett a saját országából, belépett az adott országba, akkor már a határon elkezdik fenyegetni, hogy meddig mit kell még csinálni, hogy haza ne küldjék. Elmenni a rendőrségre, kiváltani brazil személyi számot, mégegyszer fizetni, kitölteni egy online jelentkezést (amit persze csak tizedszerre lehet véglegesíteni), fényképet csinálni, visszamenni a rendőrségre. Ez történik éppen velem, de úgy tűnik, ennyivel a szem meg is elégszik, mert egyébként minden rendben. Tél van, de süt a nap és néha 22 fokig is eljut az idő a hidegek mellett. Egy zárt közösségben lakom, amilyenben még soha,  de van valami szórakoztató a csukaméretű aranyhalakkal teli kerti tavakban, a biometrikus kulcsban (ujjlenyomattal nyílnak a kapuk), meg a könyvespolcba szerelt kerti sütőben.

könyvespolc szemből/sütő oldalról

könyvespolc oldalról/sütő szemből