harmadik rész

A harmadik itt töltött hetem hétvégéjén megérkezés utáni képzést tartottunk három új önkéntesnek, a szállás az egyik önkéntes fogadócsaládjánál volt. Apa, anya, gyerek, nagypapa, mindenki iszonyatosan kedves, készséges, lelkes a jelenlétünktől, mindent megmutatnak, elmagyaráznak, viccelnek, főznek, igazi családi hangulat. Mikor vasárnap hazaértem, igyekeztem nem megzavarni a saját családom idilljét, tudván, hogy ugye ez fontos közös idő, mégis, mikor az anyuka odahívott magukhoz beszélgetni, majd egy kérdésemre nem tudván a választ, megkérdezte a pasit, hogy ő mit tud erről, és a pasi csak hozzá volt hajlandó beszélni, rám nézni sem, akkor egy kicsit kellemetlenül éreztem magam. Erős a brazil családi határ, de hogy ennyire... Ezen kicsit szomorkodtam, a szomorkodást meg elmondtam a bébiszitternek a napi sorozatnézés program szünetében. Hogy kicsit nyomasztó úgy élni, hogy valakinek a terhére vagyok. Nagyon megértette. Majd két nap múlva az anyuka leült velem beszélgetni, hogy mi van pontosan, mert a bébiszitter elmondta a mindenes senhor C.nek, hogy nem érzem magam jól, nem tudja, mit csináljon, senhor C. elmondta az anyukának, aki beszélt a bébiszitterrel, hogy pontosan mit mondtam, majd a végén sort kerített rám is. Persze ezek a kommunikációk mind a háttérben mentek, mint egy jó sorozatban. Aztán az anyuka leült a pasival, hogy megjavítsa a helyzetet, még egy mediáció a pszichológusnál, a végeredmény pedig az lett, hogy költözzek el, lehetőleg minél hamarabb. Az anyukával sírtunk, a végeredmény mégis ez lett. Ő elkezdett nekem új családot keresni.