2013. nov. 8.

negyedik rész

Az új család egy egyedülálló pasi és a macskája, Díva. Egészen más környezet másik negyed, más élet. A folyóhoz közel, a régi áruraktáraktól nem messze van a ház, nincsenek aranyhalak, nincs kis tó, nincs udvar, vannak viszont a környéken favellák, kokaindílerek, kurvák (nem a sarkon, de nem messze). Az új családom negyvenpár éves, egyedülálló, gyerektelen, újságíró-zenész. Viszonylag sok figyelmet igényel, szeret beszél(get)ni, mely nagyrészt az általa előadott lazán kapcsolódó monológok végtelen láncolatát jelenti. A macska cirmos, fiatal, inkább goromba kutyaként viselkedik. Mikor felvázoltam a munkahelyemen a szituációt, mindenki kicsit csodálkozott, volt aki féltett, mondván: nem biztonságos helyzet ez. Én is kicsit bizonytalan voltam, a brazil kapcsolati viszonyokat elnézve minden elképzelhető, az első hét óvatosan telt, beszélgetve férfiak és nők közt lehetséges barátságról, kapcsolatokról, minden másról is, próbálva a sorok közt lejelezni a határaimat. Ő mesélt közben egy nőről, aki az utolsó kapcsolata volt, szétrombolta az életét, megcsalta minden barátjával, megszégyenítette a munkahelyén és más nyilvános terekben, most éppen perli (mármint a családom a nőt), kezdeményezett távolságtartást is, ha a nő hívja, nem veszi fel a telefont, vagy a huszadik hívásnál kiabálás van.
Az első ottlakott hét végén (aminek során egyszer sem sikerült reggel megtalálni a munkába vezető busz megállóját nem volt ágyam, az ablak egy része kitörve, csak nejlonnal befoltozva, kint meg még hideg), vasárnap volt az ex-család gyerekének szülinapja, habnak a tortán. Nekem kicsit fura hangulatban telt, de a pasi odajött köszönni a család többi része nyilván a nyakamba borult, végülis eltelt a délután, ha nem is felkavarodásmentesen. Valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy mikor hazaértem, egyszercsak azon vettem észre magam, hogy a kapuban elkezdett velem beszélgetni egy nő, aki már a lakásban van, mikor én rájövök, hogy csak az ex barátnő lehet, a macskát a nevén szólítja, a macska meg nem karmolja arcon, tehát sok időt töltöttek együtt. A család nincs otthon, leülünk a konyhában, javaslok egy cigaretta elszívást a stressz csökkentésére, ő elfogadja (miután csekkolta, hogy a kisszobában vannak a cuccaim és van egy ágy is, ergo nem alszom az exével, ez már biztos bizalomkeltő volt). Beszélgetünk, elmondja, hogy mennyire ment tönkre az élete, pszichiátriára került, gyógyszeres kezelés, illusztrálandó elővesz egy cipősdoboznyi (!) gyógyszert, hogy ezeket szedi. Közben felteszek egy teát is, mire szedi pontosan a melyiket, próbálom fenntartani a beszélgetést, depresszió, szorongás, agresszió, sorolja ő, tovább is, én hallgatom (pszichoterapeuta szülővel nem teljesen idegenek az ilyen típusú beszélgetések), csak egy pillanatra futott át az agyamon, hogy a forró víz és a nőben meglévő feszültség találkozása mit csinálhatna velem. Közben a család hazajött, így én abbahagyhattam a rögtönzött lelkitámasznyújtást, visszavonultam a szobámba. Ők kiabáltak, sírtak, kimentek a lakásból, aztán a család visszajött, teljesen kiborulva. Kicsit beszéltünk a helyzetről, én sokszor bocsánatot kértem, hogy hagytam megszállni a lakást, ő jelezte, hogy aggódik a biztonságomért, eltűnt a szobájában, majd visszatért egy 50 centi hosszú pengéjű alabárddal, hogy ez az ágya alatt van, elég éles, tudjak róla, ha esetleg szükség lenne rá. Ezen a ponton nagyon elkezdtem nevetni, jeleztem is, hogy ez egy viszonylag fura este volt eddig is, de most mégiscsak az a helyzet, hogy ő most labilis lelkiállapotban, kisírt szemekkel áll a szobám közepén egy bozótvágó késsel a kezében és az én védelmemről magyaráz, ez elég abszurd. Ezzel véget is értek a történesek arra a napra, meg a feszültségek is egy időre.

1 megjegyzés: